Információ: Az Ön böngészője nem fogadja a cookie-kat. A termékek kosárba rakásához és megvásárlásukhoz engedélyeznie kell a cookie-kat.

PDFNyomtatásE-mail


Emil és a detektívek (tdk)

Emil és a detektívek (tdk)

( Erich Kästner )
Online ár: (piece): 850,0 $
722,5 $
Megtakarítás: 15.00%

Tegye fel kérdését a termékről

Közel hetven éve már, hogy először (1928-ban) vehették kézbe a német olvasók az Emil és a detektívek című regényt. Azóta sok-sok kiadásban és tucatnyi nyelven forgathatták gyermekek és felnőttek milliói. Talán nem véletlen, hogy a gyermek Kästner vonzódott a detektívesdihez, de az sem, hogy író lett belőle. A két mesterség ugyanis furcsamód sok rokon vonást mutat. Mert mit is jelent a mostanság ritkábban használt idegen szó? Annyit tesz, mint nyomozó, titkosrendőr. Ám ha az angol, detect ige magyar jelentését vesszük, akkor ezt olvashatjuk: "felfed(ez), kiderít, kinyomoz, kipuhatol, leleplez" Az igealak jóval többet mond. Ám aki detektívregényeket olvas, nyilván tudja, hogy a detektív mást is tesz: válogat a feltárt tények között, s csak a fontos, az összefüggésekre utaló, azokat feltáró ismereteket őrzi meg, majd illeszti össze őket a tények s gyakran képzelete segítségével, hogy kerek, kikezdhetetlen történet kerekedjen belőle.





A kategória paraméterei: Könyv
Könyv címe: Emil és a detektívek (tdk)
Könyv alcíme: -
Szerző: Erich Kastner
Kiadó: Talentum Kft.
Kiadásának éve: 2012
Nyelv: magyar
Oldalszám: 127
ISBN: 9789632520650
A kötés módja: -
A könyv mérete: -

Vásárlói vélemények:

Még senki sem nyilvánított véleményt erről a termékről.
Kérjük, jelentkezzen be és írja meg a véleményét.


Pénznem kiválasztása

Információ: Az Ön böngészője nem fogadja a cookie-kat. A termékek kosárba rakásához és megvásárlásukhoz engedélyeznie kell a cookie-kat.

Facebook Like